Az evangélikus polgárság házassági piacának alakulása a Kelet-Felvidéken 1750 és 1850 között

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Tóth Árpád (Miskolci Egyetem, Történettudományi Intézet)

A házassági anyakönyvek egy-egy településre fókuszáló szisztematikus társadalomtörténeti elemzésének immár Magyarországon is van szakirodalma. Az ehhez a kutatási irányhoz tartozó jelesebb munkák a városok esetében elsősorban a migrációs minták és a társadalomszerkezet rekonstruálására vállalkoztak. Az előadás annyiban kíván többet nyújtani ennél, hogy a vizsgálati egység nem egy város vagy egyházközség teljes népessége, hanem egy nagyobb térség egymással intenzív kapcsolatot ápoló rendies csoportja, az evangélikus polgári (foglalkozású) lakosság. Kiindulópontom – és az utóbbi évek több Hajnal köri konferenciáján már érveltem emellett –, hogy a családi stratégiák vizsgálatának tükrében úgy tűnik, hogy az evangélikus polgárság távolról sem lokális keretek közt rendezte be életét, hanem nagy távolságokra elérő rokoni hálózatot hozott létre. Eddigi – Pozsony központú – vizsgálatomat kiterjesztve úgy látom, hogy e társadalmi szövetnek csupán egyik összetartó ereje a fővárosba áramlás. A Kassa-Bártfa-Késmárk-Rozsnyó négyszög által lehatárolt térségben lévő városok (részint a számottevő evangélikus polgársággal bíró öt szabad királyi város, részint a szepesi koronavárosok és egyes gömöri bányavárosok) között a 18. században erőteljes házassági cserekapcsolat létezett, ami egyébként részleges magyarázóerővel bír az e felekezeti csoporthoz köthető „kozmopolita” tájékozottság, ill. a kiemelkedő szellemi és gazdasági teljesítmények értelmezésekor. A vizsgálat aránylag hosszú időtartama azonban azt is lehetővé teszi, hogy a jozefinista egyházpolitika sajátos hatását kitapinthassuk. A korábbi felekezeti hierarchia kikezdését hozó és a vegyes házasságokkal szemben megengedő korszakban a századfordulótól terjedni kezdenek, az 1820-as évektől pedig gyakorivá válnak a térségben az evangélikusok és katolikusok közötti házasságok. Ez a fejlemény azonban egyúttal a városok feletti evangélikus kapcsolatháló leértékelődéséhez is vezetett – ritkább lett a térségen belüli más városból érkező vőlegény. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy amikor a liberalizálódó társadalmi viszonyok közepette a házassági piacon lehetővé vált a választás a felekezeti és a földrajzi homogenitás mint prioritások között, akkor az evangélikus polgárság jelentős része a hagyományokkal szakítva az utóbbi mellett döntött.