Enyém, tied, miénk – a kádár-korszakbeli társadalmi munka és önérdekkövetés piacosítása

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Bezsenyi Tamás (ELTE BTK, MA-hallgató)

A Kádár-korszak világának egy szeletét, a Csepel Autógyár munkásainak egyéni érdekkövetésének és társadalmi munka végzésének kapcsolatát kívánja bizonyítani az előadás. Levéltári források és interjúk felhasználásával kerül feltérképezésre, hogy az autógyári szakmunkások egyrészt milyen feltételek mellett végeztek társadalmi munkákat, másrészt miért és hogyan valósítottak meg egyéni érdekkövetést (pl. fusizás) a hivatalos munka idő alatt és után.

A társadalmi munka megszervezésében szerepet játsz(hat)ott ideológiai elköteleződés, települési vagy üzemi patriotizmus, saját munka- és lakókörnyezetének jobbátétele, ám ez nem mond ellent annak a lehetőségnek, hogy munkások a saját vagy társuk környékén végzett munkával olyan befektetést valósítottak meg, melynek ellentételezésére joggal számíthattak és számítottak is. A második világháborút követően felépülő óriási gyárkomplexumok sok esetben olyan települések közelében működtek, melyek az ország minden tájáról ideözönlő munkások tömegével akkori formájukban nem tudtak megbírkózni, ezért terjeszkedniük kellett. Az amerikai pionírságot idéző módon falusias, mező vagy korábban művelés alá vont területek lakókörnyezetté alakultak át. Bizonyos esetekben ez az állam számára olyan fontos volt reprezentatív funkciója okán is, hogy nagyban szubvencionálta a felépítését (Dunapentelébeől Sztálinváros). Ám vannak olyan esetek, ahol a Horthy-korszakban létező települések (Szigethalom, Ráckeve) az államszocializmus idején odaköltöző munkások tevékeny hozzájárulásával alakultak át. A Csepel Autógyár munkásai az utóbbi esethez kapcsolódó módszerrel építették fel saját lakóhelyüket. Ehhez pedig az 1950-es és ’60-as években nem volt olyan állami beruházás vagy kölcsön, amely segítséget nyújtott volna, ezért a munkahelyük, a gyár iparparkját és más eszközöket társadalmi munkavégzésük jogán vettek bérbe és építették fel velük saját lakókörnyezetüket. A fusizás révén megtermelt javak szintén felhasználhatóak voltak ezen munkájukhoz. Az autógyár is megértette az önérdekkövetés bizonyos formáit, ezért próbált selejteket felajánlani, mint megmunkálható anyag, de későn vette észre, hogy ezzel jogalapot teremtett és megkönnyítette az új anyagokból készült termékek kilopását a gyárból. Az alkotó kezdeményezés magáncélú megvalósítása sok esetben a felépült házba születő gyerek miatt történt.

Az itt kirajzolódó informális piac szereplői azok az autógyári munkások voltak, akik nagyobb összegű készpénz híján a névleg hatalmukban lévő gyárat használták saját lakókörnyezetük megépítéséhez.