Jászkunsági értelmiségiek a „házassági piacon”

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Örsi Julianna

A Jászkunság társadalma a történészeket és a néprajzosokat egyaránt foglalkoztatja. Az utóbbi évtizedekben számtalan írás jelent meg erről a történeti-néprajzi csoportról, amely a különállását, jellegzetességeit hangsúlyozza. Máig sem kellően tisztázott azonban, hogy a török kiűzése utáni lakosság mennyiben kontinuus az eredeti kun és jász etnikummal. A legújabb kutatások arra világítanak rá, hogy a 18. század közepén egy olyan betelepült kisnemesi réteg került vezetői pozícióba, amely magáévá tette a helybeliek történelmi tudatát, de magatartásában részben megőrizte a kisnemesi mentalitást. Ez különösen jól tükröződik a párválasztási szokásainál. Mélyreható családtörténeti vizsgálatok azt mutatják, hogy a Nagykunságba a XVIII. század első évtizedeiben betelepült első értelmiségiek és utódaik a Tiszántúlról házasodtak. Idővel a helyi értelmiségi csoport megerősödésével ez néprajzi csoportbeli endogámiává vált. A Duna-Tisza köze és a Dunántúl lakossága nem tartozott az érdeklődési körükbe. A kiskunságiak a saját körzetükön kívül a Dunántúl kisnemesei felé „kacsingattak”. Bár közigazgatásilag a Jászság, a Nagy- és a Kiskunság évszázadokon keresztül összetartozott, de házasodási piacuk egymástól eltért. Ezt csak részben magyarázza az eltérő vallás. A házassági stratégia azonos eleme mindhárom kerületben a házasság társadalmi kapcsolatépítő szerepe, legyen az területi endogámia vagy exogámia. A házassági piacot tehát a család társadalmi elismertségének, beágyazódásának erősítésére és egyéni karrier-építésre használták fel a 18-19. században.