Közvetítő kisebbségek a Négy Tigris Piacon

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Szalai Boglárka (TÁRKI Zrt.)

A Négy Tigris Piac 1994-es megnyitása óta Budapest nyolcadik kerületében, a Kőbányai úton üzemel. Tulajdonviszonyai tisztázatlanok, létét az illegalitás hangulata lengi körbe, és számos városi legenda alapjául szolgál.  A termékkínálat széles palettán mozog, a ruházati cikkektől kezdve a fegyvereken keresztül a hivatalos iratokig szinte minden megtalálható itt.

A kutatás módszere a részt vevő és nem részt vevő megfigyelés valamint interjúk, melyek 2011 nyarán zajlottak. 1 hónapot töltöttünk a piacon és vonzáskörzetében, ide értve a piaccal szemben található nagykereskedéseket, az Orczy teret, a Népszínház utcát, a Taraliget lakóparkot, melyek az árusok lakóhelyéül szolgálnak.

A vietnami és kínai árusok első generációjára, akik a 90-es évek elején érkeztek Magyarországra, a közvetítő kisebbségek elmélete tökéletesen illik. Erősen profitorientált családi vállalkozásokat működtetnek, költségeik minimalizálása érdekében az árubeszerzést kiterjedt rokoni, ismerősi hálózatokon keresztül végzik speciális, kívülállók számára nem elérhető feltételekkel. Költségeiket minden lehetséges módon igyekeznek minimalizálni; a piaci bódék megjelenésére nem költenek, személyi költségeiket önkizsákmányolással és családtagok dolgoztatásával csökkentik. A rokoni munkaerő alkalmazása csökkenti a lazsálás valószínűségét, növeli a lojalitást, hiszen mindenki személyesen érdekelt a magas profitban. A keletkezett profit egy részét hazaküldik a rokonoknak, másik részét visszaforgatják az üzletbe, a maradékból pedig mindennapi kiadásaikat fedezik. Megélhetési költségeik minimalizálására egy-egy kisebb lakásban akár tízen is laknak, a lakást a piachoz minél közelebb bérlik, ezzel is csökkentve az utazással elvesztegetett időt, amit munkára fordíthatnak. 

Az anyaországba való visszatelepülés gondolatát soha nem vetik el véglegesen, ezért élénk kapcsolatot tartanak fenn az otthoniakkal, évente akár több alkalommal hazautaznak, saját kultúrájukat ápolják, gyermekeiket még az általános iskola előtt hazaküldik néhány évre, hogy az esetleges hazatéréskor ismerős környezet fogadja és megtanulja a nyelvet. A magyar nyelvet akár több évtizedes itt tartózkodás után sem beszélik, csupán a „piaci nyelvet”, a magyar és a saját anyanyelvük egy speciális keverékét, azokat a szavakat ismerik és használják, melyre szükségük van az árusításhoz.