Konstantinápoly Budapesten

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Lugosi András (Budapest Főváros Levéltára)

Azzal a problémával, hogy a nagyvárosok milyen szerepet játszottak a modern piacgazdaság kialakulásában, illetve működésében számos szakmunka foglalkozik. David Harvey elmélete a tőke (vagy Eric Lampard javaslata szerint inkább a tőkeképződés) urbanizációjáról széleskörű ismertségnek örvend, ahogy a regionális gazdasági tér szerveződésének kérdését a középpontba állító kutatások is régóta meghatározóak mind a gazdaság-, mind a várostörténet-írás területén. De itt kell megemlítenünk a történeti városkutatás funkcionalista paradigmáját is, amely komoly eredményeket ért el a piacok térbeli szerveződésének kutatása terén a központi helyekké váló városok és vonzáskörzeteik, vagy másképpen fogalmazva a város és vidéke közötti kapcsolatrendszer feltárása révén. A kutatás újabb irányát jelenti a nagyvárosok élelmiszerellátó hálózata kiépülésének vizsgálata, amelynek kiváló példája Baics Gergelynek a new yorki piacokról szóló disszertációja.

Azonban egyáltalán nem ismertek – bár nem kizárt, hogy a külföldi szakirodalomban azért erre is lehetne példát találni – olyan elemzések, amelyek a városi teret, mint a piaci kereslet-kínálat tárgyát teszik vizsgálódás tárgyává, annak ellenére sem, hogy a turizmus történetének kutatása a jelenkori történetírás egyik felfutó ágának számít. Előadásom a nagyvárosi piacok térbeliségének vizsgálatához egy kultúrtörténeti adalékkal kíván szerényen hozzájárulni, amikor a Konstantinápoly Budapesten Rt. szokatlan, és végül sikertelen vállalkozásának történetét teszi vizsgálat tárgyává. Ez a cég arra tett kísérletet, hogy a Lágymányoson, pontosabban a mai Műegyetem helyén, amely területnek nagy részét akkor még víz borította, kicsiben felépíti Konstantinápolyt, és ott a milleniumi kiállítás idején „látványossági és mulató telepet” működtet. Azaz az új magyar metropolisz külterületén, egy teljesen beépítetlen helyen létrehozták egy ősi, keleti nagyváros kicsinyített mását, mert azt remélték, hogy egy ilyen kezdeményezés a főváros lakói és az ezer éves Magyarországot bemutató kiállításra a fővárosba érkező belföldi és külföldi látogatók körében olyan érdeklődést tud majd kiváltani, amely számukra búsás hasznot hoz majd. Ahogy az a részvénytársaság cégbírósági irataiból kiderül, az alapítók kapcsolati tőkéjüket kihasználva öt évre megszerezték a terület ingyenes használatát, és a hatósági engedélyeket, valamint a belőlük származó jogokat nem készpénzbeli betét gyanánt átengedték a részvénytársaságnak, annak fejében, hogy az igazgatóság tagjait ők nevezhetik ki, valamint hogy a tiszta haszon fele kizárólag őket illeti.

A nagy várakozások azonban nem igazolódtak be. A Konstantinápoly 1896 májusi megnyitásakor még 20 ezer ember látogatott ki a lágymányosi szigetre, de ősszel már a látogatók biztonságára ügyelő városi tűzoltók szerény bérét sem tudta kifizetni a 206 ezer korona alaptőkével létrejött részvénytársaság, és a tűzoltóparancsnok jelentésében egyenesen azt indítványozta feletteseinek, hogy vonják vissza őket a szigetről, hiszen mivel látogatók nincsenek a Konstantinápolyban és a bérüket sem kapják, ezért teljesen feleslegesen tartózkodnak ott.

Miért gondolták a részvénytársaság alapítói, hogy egy kis darab Konstantinápoly Budán eladható termék lesz Budapest Székesfőváros szórakoztató piacán a 19. század utolsó éveiben? Miért bukott meg a vállalkozás? A Konstantinápoly Budapesten Rt. bukástörténetének vizsgálatából tudunk-e a nagyvárosi piacok térbeliségének működésmódjára vonatkozó következtetéseket levonni? Ezekre és hasonló kérdésekre kísérlek meg választ adni az előadásban.