A lusta paraszt és a piacgazdaság. Hagyomány és modern konfliktusa a jobbágyfelszabadítás korában

Nyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenPDF változat

Fónagy Zoltán (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete)

Az úrbéri viszony felszámolásáról folytatott reformkori vitákban az egyik leghangsúlyosabb érv nemzetgazdasági jellegű volt: a liberális reformerek úgy képzelték, a polgári földtulajdon és a kapitalista piacgazdaság megteremtése azonnal hatalmas alkotó energiákat szabadít fel majd az agrárnépességben. A „szabad föld varázsereje”, „a szorgalom, közszorgalom növekedése” – leggyakrabban ezekkel a kifejezésekkel fejezték ki a csodavárással határos reményeket.

A jobbágyfelszabadítás utáni évek, sőt évtizedek azonban csak töredékesen teljesítették be a várakozást. A mezőgazdasági szakirodalomban és sajtóban számos tudósítás jelent meg az agrárnépességgel szoros érintkezésben állók uradalmi tisztviselők vagy földbirtokosok tollából, amelyek az úrbéres jobbágyból lett szabad parasztság lustaságára, motiválatlanságára panaszkodnak. Az osztály- vagy (nemzetiségi vidékeken) nemzetkarakterológia terminusaival rótták fel neki, hogy az immár tulajdonává vált telket semmivel nem műveli jobban, mint jobbágy korában, hogy kihasználatlan munka- és igaerejét nem hasznosítja pénzért a munkaerőhiánnyal küszködő nagybirtokon. A volt úrbéresek „"készebbek hassal napnak fordulva heverni, hogysem készpénzért szolgáljanak" – panaszkodik a Magyar Gazda tudósítója már 1848-ban.

A morális síkon megfogalmazott negatív ítélet hátterében valójában két gazdasági mentalitás párhuzamos egymás mellett élését ragadhatjuk meg. A hagyományos társadalom archaikus rendjében a munkára kényszerítő ok azonnal megszűnt, ha a család elemi létszükségletei (élelem, fedél, fűtés, ruha) fedezve voltak. „A magyar paraszt megszokta, csak annyit dolgozni, amennyire élete fenntartásához múlhatatlanul szüksége van” –ragadta meg Galgóczy Károly egy évtizeddel a jobbágyfelszabadítás után a hagyományos mentalitás lényegét. A termelést folyamatosan kiterjeszteni, a munkaintenzitást fokozni akaró, nyereségben, növekedésben gondolkodó modern piacorientált gondolkodás számára ez a mentalitás már teljesen idegen volt, ráadásul útjában is állt az új gazdasági rendnek – ezért kapta a morális megbélyegzést.

Előadásomban elsősorban a szabadságharc és a neoabszolutizmus korának sajtójára támaszkodva kívánom bemutatni a lassú és ellentmondásos folyamatot, a gazdasági mentalitás gyökeres átalakításának problematikáját.