Szilágyi Adrienn a 2018. évi Benda-díjas fiatal társadalomtörténész

2018-ban immár harmadik alkalommal került sor a fiatal társadalomtörténészek tudományos munkáját elismerő Benda Gyula-díj átadására. Az idén a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, fiatal társadalomtörténészek munkáját elismerő Benda Gyula-díjat az MTA Történettudományi Intézetének posztdoktor kutatója, Szilágyi Adrien nyerte el "Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében című monográfiájáért."
A díjazottnak ezúton is gratulálunk és további munkájához sok sikert kívánunk!

Megjelent a Rendi Társadalom - Polgári Társadalom könyvsorozat 30. kötete

Megjelent a HIK "Rendi társadalom - Polgári társadalom" című könyvsorozatának 30. "Mozgás és átalakulás című kötete. A 25 szerző, migráció és mobilitás kérdésköreit elemző tanulmányát tartalmazó kötet a szentendrei konferencián kerül forgalomba, a szerzők is ott vehetik át saját példányukat. A korábbi átvétel Kiss Zsuzsival a HIK titkárával történő egyeztetés után lehetséges.

Tartalomjegyzék

Jelentkezési lap a HIK 2018. évi Örökség, történelem, társadalom címmel 2018. augusztus 30.-szeptember 1. között megrendezésre kerülő konferenciájára

Kedves Kollégák! Kedves Barátaink!

Gyászhír - elhunyt Bácskai Vera

2018. január 19-én, 87 éves korában elhunyt Bácskai Vera, a történettudományok doktora, az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének alapító tanszék-vezető egyetemi tanára, professor emeritus, a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület alapító elnöke, az European Association for Urban History elnöke. Bácskai Vera személyisége, szakmai nyitottsága és teljesítménye nagy hatással volt sokunk pályájára és életére. Távozása fájdalmas és pótolhatatlan veszteség számunkra. A Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület elnöksége

Oldalak